édes és keserű

Tudjátok, vannak azok a kis édes kaktuszok, amik annyi szálacskát eresztenek, ugyebár levél gyanánt (aki figyelt bioszon, az érti, mire gondolok), és vannak azok, amiknek óriási tüskéik nőnek. Vannak nők, akiknek ha a szemébe akarsz nézni, előbb át kell törnöd magad a szembogara előtt sűrűn rebegtetett kaktuszrengetegen (ezek keverékén), ami néha összeakad a túl sok festéktől. Na meg a redőnyt sem lehet egykönnyen felhúzni, ha egy csomó kosz húzza lefelé... Amitől még ki tudok akadni, az a rajzolt szivárvány a homlokukig felhúzva. Ha jobban megnézed, talán 2-3 helyen ott virít benne egy-egy szálacska, de ne már... hogy néz ki? kinek tetszik ez?

Na igen... Vannak férfiak, akiknek a szilikonos, elöl-hátul kint barbik jönnek be, akik annyi festéket és botoxot viselnek, mint egy bohóc. De nekik bejön. Ne kérdezz, miért. Őket kérdezd meg. Jó, hát csinálják, ha ők ettől érzik jól magukat. De ha 1 kilo smink helyett csak 1 deka lenne rajtuk, és úgy kicsit sem nem éreznék jól magukat a bőrükben, ott már baj van. Valami probléma van a háttérben. Nem azt mondom, hogy sérült, mert nem az.

A lelkével van baj. El kellene fogadnia magát, úgy, ahogy van, és megkeresni a belső értékeit. Ami egyébként jobban fog menni, ha a környezetében előet is más szemmel nézi. Levágja a műtüskéket a szeme elől, és nem szurkálódik. Nem azt figyeli, hogy "hú, milyen ódivatú" meg hogy " hogy lóghat ki valakinek a hája így ki" , hanem odamegy hozzá és elkezd vele beszélgetni. nyugodtabb lesz, ha kibékül a világgal és saját magával is.

A. Óvatosan benyitott a szobába, de alig láttam belőle valamit, mert annyira szét voltam csúszva, lefárasztott az a nap. Odament az egyikükhöz, és leült hozzá az ágyára. Hallottam,ahogyan azon hüledezik, hogy Z. a többi lány között van az ágyon és fecsegnek a sötétben. És nem érti, hogy Z.-t miért fogadják be jobban, mint őt. Ők azt hihették, hogy alszom, de ilyen hangzavarban nem lehetett.

Másnap rákérdeztem A.-nál, hogy miért siránkozik ilyen dolgok miatt. Nem attól lesz ő egy Valaki, hogy este lányok között susmusol egy nagy ágyon. És különben is. Ne hasonlítgassa magát Z.-hez, hiszen nem is említhetők közös lapon, vagy hogy mondják. A. klasszisokkal jobb ember. Szerintem. Persze még Z. is változhat. A. egy kicsit visszahúzódóbb, de rendes, udvarias és intelligens. Sajnos még nem tudja értékelni magában ezeket a dolgokat. Fontosabb neki, hogy a lányok mit gondolnak róla.

Tudom, mert régebben engem is zavart, hogy vannak lányok, akik feltűnően könnyen megtalálják a közös hangot egyes srácokkal, s én egy kis űrlénynek éreztem magamat köztük. Mára már tudom, hogy ki mennyit ér számomra, kinek vagyok űrlény és kinek jóbarát. És csak ez a fontos. Nem az, hogy ki hogyan illegeti magát mások előtt, s hogyan teszi-veszi magát. És ha valaki vagánynak érzi magát attól, hogy a barátait lekezeli, káromkodik velük és megalázza őket, azt csak sajnálni tudom. Márpedig Z. ilyen, és ilyen emberekkel is veszi magát körül. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem érezném jól magamat ilyen környezetben.

Ezt a történetet még évekkel ezelőtt találtam valahol a net sűrű erdejében, és most itt van. Gondoltam megmutatom, mert nekem nagyon tetszik.

Amint meghallottam a hangját, összerándult a gyomrom, s a gombóc a torkomban egyre csak nőtt, ahogyan ő közeledett. Megpróbáltam nyelni egy nagyot. Vettem egy mély lélgezetet, s úgy tettem, minthaészre sem venném. éreztem, nem, tudtam, hogy most le fog ülni mellém. Igaz, hogy csak egy cspőszélességnyi hely volt köztem és a fal között a padon, de úgy tűnt, elég volt neki. Én az asztalnál ülve, derült arccal üdvözöltem, s a mosógép a gyomromban egy kicsit lelassult. Végre itt vagy. Mosolygott, s látszott rajta, hogy bár fáradt, az a kis sör segített rajta, s a lényeg, hogy még nem alszik. Furcsa. Velem még sosem viselkedett így.. lábai oldalról közrefogtak, merthogy másként nem fért el, s nekem jól esett, ha véletlen hozzám ért.

Bal karjával úgy tűnt, mintha átkarolna, mert azt a lábán nyugtatta. Olyan oltalmazónak tűnt... Szívesen hozzábújtam volna. mikor felé fordultam, hirtelen megijedtem. Atya ég! milyen közel vagy... Egy arasznyi hely nem sok, annyi sem volt az arcunk között. Ó, az ajkaid! Áh, nevettem is magamon, hol jár az eszem.

Jobb kezem hol a térdemen, hol az asztalon. Olyan idétlen, nincs jó helyen. késztetést érzek, hogy megérintsem az arcát. Ragyogó a mosolya. Megízlelném. Mindig ad belőle egy kicsit, nem úgy, csak megnevettet. Olyankor mélyen a szemeibe nézek... kicsit hosszabban, mint más szemébe, remélem érti, miért.

Kitör belőlünk a nevetés. Ő az asztalra borul karjaira, én meg a vállára. Halkan mondok neki valamit. Nem érti. Közelebb hajol, s én bebújok a nyakába, úgy mondom, hogy más ne hallja meg. Úgy tűnik, mintha lenne egy közös titkunk.

Blöfföltem és nyertem. Azt mondta, hogy büszke rám, s ez olyan jól esett a lelkemnek, mint egy cukorka egy kisgyereknek.

Úú, nagyon fájt a hátam. Nincsen, ahová hátradőljek. Kellemes lenne rátámaszkodni. De vajon nem lennék túl tolakodó? És mások mit szólnának hozzá? Érdekes. Ennyire befolyásol, hogy mások mit képzelnek, és képzelnének. A legfontosabb azonban az, hogy ő mit gondol és érez. Sajnos fogalmam sincs. Tényleg nincs.

Maradjon barát? Jó ez így is. De az sem esne rosszul, ha többet szeretne.